Az egyéb népmesei alakokhoz hasonlóan a tengeri népek különböző válfajai különféle tulajdonságokkal és lakhellyel rendelkeznek, de van néhány vonás, amelyet a sellőkkel szinte mindig kapcsolatba hozunk. A csábos külsejű, egyik kezében tükröt, a másikban fésűt tartó, félig nő, félig haltestű lény nagyon sok variációra ad lehetőséget, bár a legtöbb művészi megjelenésben a női felsőtestet derékban vagy csípőben váltja fel a kecsesen elkeskenyedő pikkelyes halfarok. De itt aztán véget is ér az egyformaság: ábrázoltak már sellőt foltos makrélafarokkal, vízszintes delfinfarokkal, izmos angolnafarokkal; némelyik derekát szoknyaszerűen elrendezett uszonyok övezték, mások inkább kígyószerűek voltak. Lényegében véve azonban egész testük nyílt vízi csábításra és gyors menekülésre termett - lelkük azonban nics. A hagyomány szerint egy hableány csak akkor nyerhet emberi lelket, ha feleségül megy egy földi halandóhoz. Sok beszámoló szól az ilyen kevert házasságokról - vagy meg nem valósult próbálkozásokról - a dráma- és balettirodalom Udinéjétől kezdve Hans Christian Andersen Kis hableányáig.

A sellő hangja legalább annyira igéző, mint szépsége. A szirének bűvös dala a legendák szerint hajósokat csalt zátonyra, tengerészeket sodort a vízbe fúltak birodalmába. Jellegzetes fordulat a népmesékben, amikor a vízitündér vagy hableány magával rántja a hőst a mélybe.

A legendák gyakran összekeverednek, egymásba fonódnak, ezért nagyon nehéz őket nyomon követni, bár eredetük kimutatható. Így van ez a sellők esetében is. Az első ős valószínűleg Oannes babiloni halember-isten volt. A legkorábbi ábrázolásokon a jóindulatú Oannes emberi alak, halfej formájú fejdísszel, és hosszú halbőr palásttal. Oannes női megfelelője Atargatis, a szírek, a filiszteusok és izraeliták holdistennője, aki Derceto néven isismert, mint a legelső halistennő. Lukainosz görög író az i. sz. II. században egy föníciai rajz nyomán úgy írta le őt, mint akinek felső része nő, de deréktől lefelé halfarka van. Mint Holdistennő, Atargatis sok tulajdonsággal gazdagította a hal-istenség képét. Hozzá kapcsolódott az éjszaka titokzatossága és a változó holdfázisok, majd később a csáberő, a hiúság, a szépség, a kegyetlenség és az elérhetetlen szerelem fogalma is. Ezeket a vonásokat a későbbi sellők is tükrözik.

Általánosan elfogadott nézet, hogy Atargatis volt az elődje Aphrodité görög istennőnek is, aki tengeri kagyló héjában emelkedett ki a habokból. Nem csak a tengerből-születés motívuma rokonítja persze Aphrodité-Vénuszt a sellőkkel, hanem veszedelmes szépsége is.