Persze nem mindeen Viktória-kori sellőt sorolunk vásári kacatok közé; akadtak hableányok szép számmal a kézőművészetben és az uirodalomban is. A hableányok ellenállhatatlan, de eleve kudarcra ítélt szerelmének témája nagy hatással volt a XIX. század romantikusaira. Ez, valamint a népművészet iránti általános érdeklődés és a preraffaelitáknak a klasszikus szépség iránti vágyakozása nagyban hozzájárult a modern sellő képének kialakításához - a rontó szépségtől a megindító ártatlanságig. Megtalálhatók közöttük Herbert Draper és John William Waterhouse epekedő csábítói, és Arnold Böcklin félemberei egyaránt. Tennyson versekbe foglalta a tenger népét, míg Edward Burne-Jones a William MOrris kiterjesztették ezt a divatot a tapétákra is, sőt a szecesszió korától kezdve az olyan hétköznapi tárgyakról, mint a hamutartók vagy a levesestálak, ugyancsak sellők tekintettek az emberre.

Jószerivewl nincs a világnak olyan országa, ahol a hableánylegenda valamilyen formában ne szereplne a néphagyományban. Ez a makacs életképesség arra utal, hogy kell legyen valamennyi valóságtartalma, esetleg egy állat, amely messziről sellőszerűnek tűnik. Több lehetőség is kínálja magát: a Sierre rendhez tartozó tengeri tehenek, beleértve a manatékat és a dugongokat, no meg természetesen a különböző fókafajokat.

Igaz ugyan, hogy ezek az állatok aligha tudnának éppen a szépségükkel romlásba csalni egy hajót vagy akár csak egy hosszú ideje tengeren tartózkodó hajóst is, bizonyos tulajdonságaik mégis sellőszerűek. A majdnem teljesen szőrtelen manaté például valamivel nagyobb, mint az ember, de a nőstények felső, uszonyszerű végtagjainál lévő, kitüremkedő emlők nagyjából úgy helyezkednek el, mint a nőknél. A manaténak nincs több végtagja; henger alakú teste vízszintes farokban végződik. A dugong alakra hasonlít a manatéhoz. Ormányát szerteszét álló szőr borítja és állítólag a vízből félig kiemelkedve szoptatja felső uszonyában tartott kicsinyét. Ezek az állatok valóban szolgálhattak alapul néhány sellőészleléshez olyan tengereken, ahol a dugongok és a manaték előszerettel tanyáznak.

A hideg, illetve mérsékelt égövi vizeken előforduló tekintélyes észleléseket pedig talán a Földön élő harmincnégy fókafaj valamelyikével lehet megmagyarázni. A felső végtagokhoz és az elkeskenyedő testhez a fókáknál még hozzájárulnak a kedves, kiváncsi szemek; ezeknek az állatoknak a mozgása és a testtartása is hasonlít az állítólagos sellőkéhez. Tengerészek gyakra említették, hogy távolról nézve a vízen a fóka mennyire hasonlít az emberhez. Még mostanság is elhangzik egy-egy, láthatóan komolyan vett beszámolók arról, hogy a világ valamely távoli pontján hableányokat láttak. De égészében véve korunk sellői a folkról, a művészet és kriptozoológia világába tartoznak.